Harry Styles új megbízása

Harry szemszöge

A reggeli korán kelés már a mindennapjaim részévé vált, hiszen a betegeim nem várhatnak, illetve nekik minden idejük pontosan be van osztva. Miután kikecmeregtem az ágyból és a kávéfőzőt már elindítottam megnéztem az emailjeimet, ami majd elmondja, hogy ma kihez is vagyok beírva, mint pszichológus. A Holloway szemináriumba dolgozok mióta megkaptam a diplomámat és, bár nem túl egyszerű megrögzött gyilkosokkal vagy éppen drogfogyasztókkal dolgozni, szeretem a munkámat.

Megnyitva az emailemet láttam, hogy a mai napon két emberrel kell foglalkoznom. Az egyik Ashley Fray, a másik pedig Megan Silver. Egyik sem könnyű eset. Ashley Fray nagyon sokáig fogyasztott drogokat és emellett skizofrén. Megan Silver pedig antiszociális személyiség zavarban szenved, amit a köznyelv akár pszichopatának is nevezhetne, de ez nem ennyire egyszerű.

(Visszatekintés-1 évvel ezelőtt)

Az újságommal ülök az erkélyen egy ködös hétvégi reggelen. Sosem érdekelt sem a politika, sem a sport. Sokkal inkább az egészségügyi oldalak ragadták meg a figyelmemet. Ám a mai reggelen az egészségi ügy és a rendőrségi hírek egybe folytak. Lassan és tüzetesen olvastam át, hogy ki az a lány, akit ma reggel elfogtak és minden arra utal, hogy a kisvárosunkban, azaz Holmes Chapelben, Ő felel a gyilkosságokért. Minden egyes bizonyíték a Megan Silver nevű hölgyre visszavezethető, aki mindössze 18 éves.
- Szívem! Olvastad a reggeli híreket? - kiabált ki hozzám párom, Nina.
- Most olvasom! Hihetetlen, hogy mik történnek. De talán már többet nem kell félelemben élnünk. - válaszoltam és besétáltam a meleg nappaliba.
- Az biztos. De te fogsz még találkozni a lánnyal Harry, ugyanis ma reggel átviszik a Holloway-be. - tájékoztatott szerelmem, aki szintén a szemináriumba dolgozik, mint recepciós. Nagy szerencséje van, hogy neki nem kell találkoznia a betegekkel, csak a szüleikkel és látogatóikkal.
- Gondolhattam volna, hogy a rendőrök ahelyett, hogy becsuknák egy helyes kis zárkába, inkább bedugják egy szinte luxus kivitelű helyre csak azért, hogy ne kelljen vele foglalkozniuk. - morogtam.

Elindultam a munkahelyemre és meglepődve kellett észlelnem, hogy a fél város ott áll a bejáratnál. Valószínű Miss. Silver-t akarják látni.
Beparkoltam a megszokott helyemre és úgy döntöttem az autóból fogom figyelni a történéseket.
Fél óra várakozás után megérkezett egy rendőr autó. A város lakók, akik itt maradtak, hogy láthassák Holmes Chapel rémét elcsendesedtek. Akiknek valamelyik hozzátartozója elhunyt a kis hölgy miatt, az ijedt és könnyes arccal figyelte, hogy ki fog kiszállni a hátsó ülésből. Kiszálltam az autómból, felrohantam a lépcsőn és megálltam a bejáratnál.
A rendőrautó ajtaja kinyílt, majd két rendőr segítette ki Miss. Silver-t. A lány keze bilincsben pihent és kényszer zubbonyt viselt. Az arca cseppet sem volt meggyötört, a haja sem volt kócos. Szemei alatt nem pihentek karikák, amelyek arra utalnának, hogy megviselték az elmúlt évek. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint a szeminárium lakói. Ápolt volt és felettébb nyugodt. Lassú léptekkel és felemelt fejjel sétált fel a lépcsőn. A város lakói felhangosodtak és hangos káromlással kezdték fogadni a lányt, aki  az összes emberre ránézett, majd nemlegesen megrázta a fejét és ugyanolyan nyugodt léptekkel közeledett a bejárat felé. Miután beért bezártam mögötte a kapukat. A rendőrök távoztak és magukkal vitték a kényszer zubbonyukat és bilincsüket.
- Jó napot kívánok Miss. Silver! - köszöntettem halkan és próbáltam az arcáról leolvasni valamit. Valamiféle érzést, amiből rájöhetek, hogy mi alapján vezettek a nyomok ehhez a lányhoz.
- Sokkal szebb napot magának is! - köszöntött. Hangja lágy volt és csendes.
- Megmutatom a szobáját.
Halkan sóhajtott egyet majd követett egészen a harmadik emelet 236-os szobájához.


(Visszatekintés vége)

Beparkoltam a rendszámommal megjelölt helyemre és felmentem az irodámba. Magamra vettem a fehér köpenyemet és elindultam a társalgó terem felé. Ez nem olyan, ahol az összes beteg beszélgethet, hanem itt csak én beszélgetek velük.
Ashley-t az egyik nővér vezette be és ültette le a velem szemben lévő fotelbe.
- Hogyan érzi magát Ashley? - tettem fel a már megszokott első kérdést.
- Most éppen olyan furcsán. Tegnap bevásároltam a gyerekeimnek a plázában és szerintem elhagytam a tárcámat.- kezdett bele.
Ashley már 5 éve be van zárva, szóval aligha hagyhatta el a Holloway kapuit. Viszont a másik önmaga valószínű máshogy látja a helyzetet.
- Nem volt vásárolni hölgyem! 5 éve van ide bezárva.
A mondatomra Miss. Fray felkapta a fejét és összezavarodva rám nézett. A szemei be voltak esve, bőre hófehér volt, mert nem igazán látott napot már évek óta. Haja kócos volt.
- Már pedig én nagyon jól tudom, hogy tegnap elhagytam a tárcámat és, ha nem hagyja, hogy elmenjek megkeresni hívom a rendőrséget! - pattant fel a fotelből és nagy erővel rárúgott a minket elválasztó üveg asztalra, ami persze azon nyomban összetört. Ezek után Ashley arca kisimult és rám nézett. Észhez tért. - Sajnálom. - dadogta.
Sosem fogom megérteni, hogy miért adunk ennyi agyon dizájnolt szobára és teremre, ha a betegek mérgükben összetörik és szétszedik.
- Ashley, kérem üljön le! - fogtam meg óvatosan karját és visszaültettem. - Ki mondta magának, hogy volt vásárolni?
- Este mikor már aludtam, akkor hallottam a hangokat a fejemben és, akkor mesélte el nekem a hang a fejemben, hogy elhagytam a tárcámat. - szeme könnybe lábadt, keze megremegett ölében.
- Nyugodjon meg! Nem lesz semmi baj. A kis hangokat a fejében, majd szépen lassan kiűzzük. - mosolyogtam rá.
- Öt éve hallgatom, hogy ennek vége lesz lassan. Igaz egyáltalán az, hogy valaha meggyógyuljak? - nézett rám hatalmas, fáradt kék szemével.
- Miss. Fray mi próbálunk mindent megtenni. Mostantól új gyógyszereket fog kapni, amelyeket eddig még nem próbáltunk itt, de máshol már beváltak.
Ashley szeme megcsillant és végre talán látta a szikráját a gyógyulásnak.

Miután Ashley-t visszavezették a szobájába és megkapta a nyugtatóit, amitől nagy valószínűséggel egész nap aludni fog, én elmentem a kávé szünetemre.
- Hogy van Mr. Styles? - bökött meg kolléganőm, Hannah.
- Minden a legnagyobb rendben. - bólintottam.
- Kik a mai eseteid? Én megkaptam azt a két bamba csávót, akik heroin függőként érkeztek ide tegnap. Kicsit félek, mert még nem beszéltek senkivel itt. - csacsogott Hannah.
Néha már totál kiidegel ez a nő, mert ahhoz képest, hogy eléggé öreg, úgy viselkedik, mint egy 20 éves szőkére festett, szolizott tini lány.
- Már beszélgettem Ashley Fray-el és most Megan Silver következik. - válaszoltam kérdésére.
- Az kemény. - motyogott majd szépen elvonszolta magát.

Visszasétáltam a szünetem végén a társalgó terembe. Az üvegszilánkok fel lettek takarítva és most egy kissé megkopott fa asztal vette át az üveg asztalka helyét.
Leültem és vártam, hogy az egyik nővérke bevezesse a következő pácienst.
Tíz percet kellett várnom rájuk, de addig eldőltem a kanapén és gondolkoztam. Azon töprengtem vajon milyen lehet itt élnie valakinek. Rendben, hogy akik itt élnek azok nincsenek a tudatuknál vagy olyan betegségük van, ami az emberi környezetre ártalmas, de akkor is. Ők is csak emberek. Meg van szabva, hogy mikor és mennyi időt lehetnek a szabad levegőn, hogy hány percig beszélgethetnek a többi beteggel, hogy mikor mehetnek el mosdóba, hogy mikor alhatnak és ehetnek. Vannak akiket még a saját szüleik sem látogatnak meg, mert állításuk szerint a saját gyerekük túlzottan is el van baszva. Gondolataimat az ajtó becsukódása szakított a félbe, ugyanis a nővér távozott és Miss. Silver éppen engem pásztázott a szemeivel, miközben én lazán a kanapén fetrengtem. Felkeltem és leültem a saját fekete fotelembe Megan-nal szembe. Most beszélgetek vele először, ugyanis az elmúlt egy évben soha nem osztották be hozzám.
- Hogy érzi magát Megan?
- Ezt komolyan megkérdezik mindig? Maga mit válaszolna, ha be lenne zárva évek óta egy szobába, ahol az ablak egy hatalmas drót kerítésre néz és az étel amit kap inkább hasonlítható a szarra? - bökte ki.
- Nos. Miss. Silver, én elhiszem, hogy nem túl jó érzés, de a kérdésem nem erre irányult, hanem a pszichés problémáira. Tehát, nem tapasztalt semmi furcsát magán mostanában?
- Nem. Soha nem csináltam semmi rosszat. Azt sem tudom, hogy mi miatt kerültem ide. - hadarta és látszott rajta, hogy feszült.
- Nem tudja?
- Nem! Örülnék neki, ha egyszer valaki elmesélné, ugyanis akárhányszor erre rákérdezek a pszichológusok elhányják magukat vagy vissza küldenek a szobámba. Maga is ezt fogja tenni? Maga se fog mondani semmit, amiről megtudhatnám, hogy mi a szarért kell itt élnem már egy éve? -  szinte ordított velem. Tényleg úgy tűnt, mint aki mit sem sejt arról, hogy mit is keres itt.
- Megan, maga megölte 36 lakost a városban, köztük a saját anyját is bealtatózta és eltemette élve a hátsó kertben, ahol végül meg is halt, míg egy másik áldozatát darabokban szórta szét Holmes Chapel főterén. Biztos benne, hogy nem tett semmi rosszat? - szegeztem neki a kérdést, majd észrevettem, hogy zavarttá válik Megan arc kifejezése. A fejét össze vissza kapkodta lassan a szoba szegleteire, a levegőt pedig, hol szaggatottan, hol pedig túl gyorsan vette.
- Nem, nem. Ez nem lehet. Én nem tettem ilyeneket. - emelte rám a fejét.
- A rendőrség és a bíróság is bizonyította, hogy bizony Maga volt. - szépen tagoltam a szavakat, hogy megértse.
- Mr. Styles, én nem tettem ezeket. Ezek szörnyűek és undorítóak. De állj, akkor nekem nem él az anyám? - zokogta el magát.
- Nem. Nem él. - kicsit még engem is összezavart. Ott ült előttem egy totál ledöbbent és összetört lány, aki állítása szerint nem ölt meg senkit.
- Vissza szeretnék menni a szobámba! - zokogta és rám nézett.
- Még nem járt le az idő. Meséljen nekem egy kicsit. Mit érzett mikor idekerült? - próbáltam továbblépni.
- Sosem értettem miért vagyok itt és a szomszédom, aki az egyik barátnőm volt, előtte való nap azt mondta nekem, hogy engem másnap elfognak vinni a rendőrök. Majd amikor megkérdeztem, hogy miért akkor csak felnevetett és azt mondta, hogy "Valakinek el kell vinnie pár balhét és erre te vagy a legjobb ember." Másnap kihallgattak és kérdezősködtek időpontokról, hogy hol voltam ekkor meg ekkor, én pedig elmondtam, hogy otthon, mivel sose jártam sehova. Végül itt kötöttem ki másnap reggel. - mesélte el nekem kissé zavaros, de szinte hihető történetét.
- Értem. Tudja mit? Visszakísérem a szobájába. - jelentettem ki. Összezavart.
Most ő tette vagy nem?
Segítettem neki felkelni a fotelből és elkísértem a szobájához. Kinyitottam az ajtót, majd leültettem a székére. Még mindig sírt. Köntösének az ujja már könnyekben úszott. Töltöttem neki egy pohár vizet és a kezébe adtam.
- Nyugodjon meg! Holnap beszélünk. Addig gondolkodjon! - kedvesen próbáltam beszélni hozzá, hátha megnyugszik, de csak bámult maga elé és meg se szólalt. - Viszontlátásra.
A szobából kilépve azonnal a főnökömhöz vettem az irányt. Bekopogtam.
- Jó napot uram! - köszöntem.
- Miben segíthetek Harry? - kérdezett rá, miközben nyugalmasan hátra dőlve ült a kényelmes székében.
- Mr. Glenn, mától szeretném én kezelni Megan Silver-t, mindennap.
- Biztos maga ebben?
- Igen. Teljesen. - határozott voltam.
Miután aláírtam a papírt, hogy hivatalosan is csak és kizárólag Miss. Silver pszichológusa vagyok távoztam és haza fele vettem az irányt.
Ki akarom deríteni, hogy ez valami játék, vagy tényleg nem Megan tette a gyilkosságokat.